Üdvözlöm az EVORA Kft. honlapján!
Szeretnék röviden bemutatkozni Önnek. Lendvai Zsolt vagyok, tanult szakmám szerint hidegburkoló, három gyermekem van.
Az elmúlt 20 évben épületburkolóként dolgoztam. Azonban, az utóbbi időben nemcsak burkolási feladatok végeztem, hanem más, épülethez kapcsolódó egyéb munkákkal is megkerestek, amelyeket rövid időn belül sikeresen – az optimális megoldást megtalálva - oldottam meg.
Huzamosabb ideig cégvezetőként 20 ember munkáját irányítottam. Most az EVORA Kft. ügyvezetőjeként tevékenykedem. Pályafutásom alatt sok hasznos tudnivalót, apró trükköt megtanultam, amit a munkám során kamatoztattam és kamatoztatok. Folyamatosan képzem magam, sok gyártócég által szervezett tanfolyamon, továbbképzésen vettem részt, mivel fontos számomra, hogy naprakész legyek az új technikai lehetőségek terén.
Továbbá fontos számomra az igényes kivitelezés, a minőségi munkavégzés és megbízhatóság.
Hiszem és vallom, hogy hosszú távon csak azok lehetnek a szakmájukban sikeresek, akik hasonló értékrendet képviselnek.
1000mester szolgáltatás
Mindannyian tudjuk, mennyi apró gond, probléma létezik egy háztartásban. Csöpögő csap, szoruló ablak, ajtó, lógó szekrényajtó, letört kilincs, fogantyú, eltört díszváza, nehéz növény, falból lógó aljzat, valamennyiünk számára ismerős jelenség.
Ha minden munka elvégzéséhez külön szakembert hívunk, az több ezer vagy tízezer forint többletkiadást jelent a család számára. Ezért jobb megoldás, ha keresünk egy ügyes és megbízható ezermestert, aki a legtöbb problémát és gondot egy személyben megoldja.
Például: Meg szeretné javíttatni a leszakadt szekrényajtót, a konyhában a két szekrény közé polcokat szereltetne fel, de megcsináltatná az ablak körül a szigetelést is, mert befolyik az esővíz, a mozgó falábazatot is felerősítené végre, és ráadásul a pici gyerekek által összefirkált 2 négyzetméternyi falat is átfestetné.
Ezeknek a bár apró, - de esztétikai szempontból zavaró – hibáknak az egyenkénti, más-más szakemberrel végeztetett javítása Önnek sok többletköltséget okoz, nem beszélve arról, hogy minden szakemberrel külön-külön kell időpontot egyeztetnie, a javítások elvégzése is különböző időpontokban történik és mindez az Ön szabadidejét és pénztárcáját is megrövidíti. Azt nem is említem, hogy gyakran gondban vagyunk azzal, hogy meghatározott munkához milyen szakembert is hívjunk ki.
Ezen a területen is nagyon fontos a bizalom. Senki sem szereti, ha a lakásába idegenek jönnek, mennek. Az építőiparban az a gyakorlat, hogy általában mindig két ember jelenik meg, még a legapróbb munka elvégzésénél is. Ezzel szemben én egyedül dolgozom. Tapasztalataim szerint a megbízó számára fontos, hogy akivel tárgyal, az végzi el a munkát, és nem küld maga helyett a megbízó számára ismeretlen munkásokat.
Ajánlatom az Ön számára tehát egyszerű, ha a lakásában bármilyen jellegű javítási, szerelési problémája van, amellyel nem tud megbirkózni, e-mailen, vagy telefonon keresztül felveszi velem a kapcsolatot és rövid időn belül megoldódnak az apró-cseprő ügyei.
Hidegburkolás
Készséggel állok rendelkezésére burkolási munkák esetén is, amelyhez előzetes árajánlatot kérhet.
A galériában megtekintheti a referencia képeket.
A képeken látható burkolatokat, egyedül, vagy egy fő segédmunkás segítségével készítettem el.